Ezt a témát weboldali tapasztalat ihlette. Ahol szinte marták egymást, a beírok. Kiírta.. miért írta… nem az írta… az hazudik… ez nem mondott igazat..stb..stb..
Mi generálja az ilyen ellenségeskedést, hisz nem is ismerik egymást személyesen? S akkor arra gondoltam, hogy talán a boldogság, vagy az elégedettség hiányát igy próbálják levezetni. Valamiben hiányt szenved a lelkük, ezt probálják negativ érzelmekkel pótolni, kiadni magukból valahol, sikerélményt remélve, történetesen az ismeretlenséget, a személytelenséget biztosító fátyol védelmében, egy weboldalon. Ez olyan illuziónikus, anonim ugyan, de védelmet önmagukkal szemben már nem biztosít. Harag keltés olyan, mint a bumaráng...! Téged is megmérgez!
Szeretnél boldog lenni? Elérhető? Örökké tart?
A boldogság csak pillanatoknak eksztázisa—mint elérhető állapotot felfogni nem lehet. Tulajdonképpen a földi világban nem elérhető állandósult állapot - az ember mindig hajszolja ezt az állapotot miközben, hamis illuziókba kergeti magát—ilyen a megvilágosodás is, a bizonyosság – egy hitben, a világban, ideológiákban. Az embernek a legnagyobb teher a bizonytalanság, az ismeretlen jövő és a magányosság. Ezt nehezen türi, - ezért biztonságot keres, még ha maga alkotta is, hitben, eszmében, boldogságban, vallásban. Kitüzi maga előtt, mint valami elérhető célt, hiú ábrándként azt hiszi, elérheti, megtanulhatja és általa szorongása, pesszimizmusa is elmullik..
Ez az inditék fantasztikusnak látszik de, csak látszik, nem több, mint illuziók hajkurászása. Felesleges időpocsékolás a rövid életünkből! Amikor szabadulni akar ily módon a bizonytalanságból, még elveszettebbé válhat.—
Holott ez nem az emberen mulik hanem az élettől, és adott élet elfogadásától függ, maga az élet viszont, bizonytalan.—
Az ember azt képzeli, a boldogságot meg lehet tanulni. Az életet annyi külső hatás befolyásolja, állandó változásban van és ez megneheziti, hogy a körülményeket magunk alakíthassuk ahhoz, hogy a boldogság állapotába eljuthassunk. Csak néha érhető el, s nem lehet csak úgy kierőszakolni, elhatározni se lehet, mert nem tőlünk, az elhatározásunktól függ.
Az elégedettséget, azt igen. Az megvalósítható és az a legtermészetesebb állapot. Abból már könnyebb eljutni a boldogságnak pillanatokig tartó állapotába is. De az igazi boldogságot csak önmagában, nem lehet megvalósitani.
Az érzelemeink és ez a boldogság is, nem áll akaratlagos szabályozásunk alatt, csak a cselekvésünk és viselkedésünk akaratlagos.
Tehát, csak illuzió, hogy akarni lehet az érzelmeket. Nagyon akarni, szinte görcsössen, végképp nem lehet az érzelmeket vagy boldogságot. Csak a laza lélek állapot az, ami némileg segithet. Mit tehetünk? Semmit. Egyszerüen nyitottnak kell lenni, hogy befogadhassuk a jövö nyujtotta esetleges, boldognak igérkező pillanatot..Ha késve érkezne, nem elkeseredni. Mitől, miáltal keletkezik ilyen érzés vagy bizonyos vágy bennünk? Semmiszinalatt egy agyon nyúzott meditációnak köszönhetően.
Nagyon sokan félreértik, vagy félremagyarázzák a meditáció hatásait. A meditálni annyit jelent, koncentrálni egy valamire; nyugalmat elérni, kizárva a külvilág zaját, rendezni a gondolatainkat, vagy önmagunkba tekinteni, önbirálatot gyakorolni. De semmiképp nem lehet biztosra venni ezzel, hogy az életen túli kédéseinkre választ kaphatunk. Legfeljebb, csak lépéseket lehet tenni, ami vagy sikerül, vagy nem. De a meditáció csupán, vagy esetleg, elégedettséget, nyugalmat válthat ki bennünk.
Állítólag” mert nem tenném tűzbe a kezem az igazsága mellett”,- van, Aki tényleg tud meditálni, ahogy írják a régi bölcsek, de ez se több, mint kiüresedik tulajdonképpen, üressé, gondolatok nélkülivé válik.- Nincs érzés, nincs gondolat, amit nehéz elérni.
( Itt van az a pont, amiért nem tartom igaznak! Hiszen a lélek, nem távozik a meditációval viszont, maga a lélek a gondolat is egyben! ) Ha (!) eléri valaki, mint mesélik, ebben az állapotban várakozik. Miért is és mire vár? Hogy ebbe az állítólagos „üresbe” cseppen –e valami, ami isten vagy tudattalan. S valószínüleg, minden ilyen kisérletnek az a vége, hogy sikertelensége miatt, vissza kell vonulni ismételten.—Csak ezt senki nem vallja be!
A keleti fogalmak meditációs, reinkarnizációs – fogalmak, itt a fejlettebb országokban elvulganizálodnak, mint a joga gimnasztikává és azt gondolják sokan, azzal elérhetnek bármit is, mert a lábukat maguk alá tekerik. Az ilyen tipusú megvilágosodás, csak fantazmagória vagy épp mesterségesen gerjeszett hallucináció kiváltása. Mivel ilyen formán a megvilágosodás, nem valósítható meg, csak önszugesszió, semmi egyébb.
Aztán mostanság egyre jobban divattá vált --tiszteletlenség melesleg a holtakkal szemben - hogy ha valaki meghal, akkor az illetőt vissza akarja hozni, hívni vagy valakik segitségével megídézni. Úgy tudom, a keleti népeknél ahonnan az ilyen fokú meditatív spiritualitás, begyürüzött hozzánk, nem divat a holtak zavarása. Sőt, az élet-ideje lejárt embernek, a holtak világába való besegítése a szokás és olyankor megszünik az idő is számukra. De élesen különválassza a holtak birodalmára vonatkozó rituálékat a mindennapok szokásaitól.
Az európaiak és mi magyarok is, ezen a téren fegyelmezetlenebb emberek vagyunk. Sajnos, nagyon sokan az irreálist hajkurásszák azt gondolván, ott találják meg a válaszokat a boldogságra. Rágódnak a mult sérelmein vagy a jövőjükön, jelent pedig elvetik, mondván, nem szeretik, mert boldogok akarnak lenni holott, ha visszakeresnének a keleti s egyébb vallási misztikumokba, az irrealitásban soha nem lelhetik meg a nyugalmat főleg nem a boldogságot. Miközben a jelen kinálta, lehetőségek felett elsiklanak, így nem élik meg azt, ami az orruk elött adott, itt és most, boldogság lenne.
Hamvas Béla írta; az élethez kellékek kellenek; kell meleg kaja stb. kellékek autó tv stb. ezek fontosak de, a rákfenéje az a dolgoknak, hogy az, ami van, állandóan jobb legyen. Nagyobb lakás, trabant majd BMV stb.
Vagy is, a mindig jobbat birtoklás és szerzés, elveszi az ember életét, elfelejt igazából élni és utána elviszi az infaktus, s ez az őrület az, ami eltériti az embert a valódi életminőségtől.
A szerzés és birtoklás ösztöne áttevődött az emberi kapcsolatokba is, mint szerzés és birtoklás; Ő az enyém! -- és kialakul egy rabság, amiben már nem születhet boldogság. Tehát a túlzott szerzés és birtoklás akarása a boldogság egyik legnagyobb akadálya.
A hiába keresem a boldogságomat… gondolják ismételten, és így sajnos destruálják magukat egy állandósult, hullámzó szomorúságba, ami kezeletlenül depresszióba torkolhat. Amely szinte átírja az egész lényegét az embernek, következésképp a sejteknek kémiai müködését is. Az viszont sajnos, mint hajlam átörökíthetővé válhat genetikailag is!
Mitől lesz az egyik ember konstruktiv a másik destruktiv? Azt gondolom a destruktív ember, képtelen letenni a sérelmeit, cipeli, mint valami hozzátapadt rágogumit a lelkén, és élvezettel mindennap elrágodik rajta. Cipeli, még ha nehéz is, mint valami sleppet nem mondana le róla, hisz ez már az egyedüli konstruktív valami benne…a szenvedés, az önsajnálat. A pszichiáterek naponta találkoznak ilyen emberekkel.
A depresszivvé vált ember azt szokta mondani; Mindent meg tudok bocsátani de, semmit nem felejtek el. Azt tartja erről a vallásos tanítás, hogy a megbocsátás nem tartja észben a bántalmakat.
Ez persze nem igaz. Amit átél egy ember, lehet boldog emlék de, lehet szörnyű fájdalom is, azt soha nem felejti el, mert ott marad a lélekszálon a gondolat, és ott van minden képi adat az agyban. Vagy is, bármikor felidéződhet, hasonló szituáció hatására. Ha megbocsát valaki, ha nem bocsát meg. Lényegtelen.
Tehát, mindig a szituáció és az elszenvedett sérelem határozza meg azt, hogy megbocsátok vagy nem bocsátok meg soha! Akkor mi a teendő, hogy ne cipeljük a fájdalmat és rágodjunk ismételten rajta?
Nem a megbocsátás, semmiképp, hanem az életünkből, a gondolatunkból kell, kizárni az illetőt. Letenni a haragot, a fájdalmat, és kitörölni minden érzelmet magunkból az illetőről, „elidegeniteni” végérvényesen. Hisz ha valakit nem ismerek, mert IDEGEN számomra, akkor letöröltük a lelkünkről a miatta elszenvedett fájdalmat is. Ezt pedig, csak Önmagunk tehetjük meg lelkünk lesimításával, emlékképeink lesímitásával illetve, Pszichológussal való, kibeszéléssel lehetséges és akkor, minden a helyére kerülhet bennünk, a világgal szemben is.
A boldogtalanságot mi állitjuk elő, nem úgy történik velünk. Örökölni is, csak a hajlamot lehet esetleg. Saját Önrontásunk, társadalmi hatás és a környezetünk hatása a boldogtalanság oka. Vagy is, nem minden depresszió patologiai eset. Tehát nem mindenki depressziós, csak azt az élet minőséget nem tudja elviselni, ami számára megadatott; társadalom, szociális helyzet, család, betegség. – Vagy is, ne vedd magadra a társadalom a család és egyébb körülmények bűneit, hibáit, fogyatékosságait és válj Te áldozattá, szenvedővé. Hanem ki kell lépni belőle és egy tiszta, üres lappal kezdeni az életet máshol, más közegben, más érzelmeket ébreszteni a lelkünkben, a nyugodt elfogadást, elégedettséget, amit viszont a boldogság se kerül el.
Ahogy már leírtam a lelkünk, illetve emlékeink lesímitásának gyakorlatát, felidézve a sérelmeinket, majd lesímitjuk azt a gondolatot és emléket. (Gondolati tenyerünkkel) Majd visszatérve ismét rágondolunk, és meg lehet figyelni mi az, ami még megmaradt, ami még bánt, mint gondolat felidézés? Ha ezt egy párszor elismételjük, oda fogunk kilyukadni, hogy micsoda marhaságokat őrzünk, hisz semmit nem érzünk már, se fájdalmat, se dühöt, semmit!. Tehát, azzal hogy megbocsátunk, semmit nem érhetünk el, egy nagyobb elszenvedett fájdalom esetén. A történteket se tudjuk megváltoztatni, tehát marad a lesímitása, eloszlatása a feszültségnek. Így fog a mult érzelme kiüresedni, az okozója pedig elidegenedni számunkra.
A keresztény azt tartja Isten, majd megbünteti a gazt. Ez egy nagy tévedés! Isten senki nem büntet meg, mert a bűnösök el sem jutnak odáig! Az, hogy mi magunk álljunk bosszút, annak sincs semmi értelme, viszont vannak olyan bűnök, amelyeket nem megbosszulni kell, hanem feljelenteni, hogy a törvény itélkezhessen felette. Egyenlőre még társadalomban élünk ahol érvényesek bizonyos törvények.
Emberi világunknak meg vannak a sötét múltbeli árnyai, amelyett egyes vallások plántáltak bele a tudatba és átörkitették a boldogtalanság gyökerét, s ezzel az ujabb generációk tudatába, lelkébe is. Például, az igazságtalan világ magaszülte embere, aki örökké elégedetlen és semmivel nincs megbékülve, ez annyira a személyiségévé vált, hogy már akkor se képes örülni, ha mindene meg van, mert csak abban képes élvezetet találni, ha mindenben a hibát keresi, ha másokba belemar. Ez egy negatív életstílus, torzultan kielégitett boldogság, ami szinte elpusztítja magát az embert is!
A keleti aszkézis elfolytja a vágyakat, ami egy örökké magasabb szellem felé generálhatja a tudatot, viszont a testet cserbenhagyja s ezáltal épp úgy, kielégítetlen marad maga az élet! Hisz az ember, mint test és lélek csak együtt alkot életet, együtt teremtheti meg az Én-t és annak elégedettségét, boldogság érzetét is.
Nem szabad, elérhetetlen dolgok után rohanni. Szabad akarat és a szabad cselekvés két különböző lehetőség. De nem mindig segíti az egyik a másikat. Hiába szeretnénk cselekedni, ha nincs hozzá elég akarat bennünk, hiába van bennünk elég akarat, ha nincs mód a cselekvés kivitelezésére. Viszont, az ilyen negativ élmény boldogtalanság forrásává válhat. Olyan célokat tűzzünk ki magunk elé, amelyhez van elég akaratunk és módunk is, hogy megvalósitjhatjuk. A megvalósítása, elérése kitüzött céljainknak már, egy fajta elégedettséget, önbizalmat illetve, mint sikerélmény, boldogság érzést nyujthat az életünkhöz.
Ez persze nem azt akarja sugallni, hogy rohanjuk át akkor az életünket, hanem azt, hogy okossan beosszuk az élet-időnket, mindenre gondolva; csendre és békére, tervezésre és alkotásra, szerelemre és szeretetre és jövőre való előre gondolásra,- álmodozásra. S ha mindenre hagyunk elegendő időt, akkor azt vesszük észre, hogy boldogok vagyunk, elégedettek önmagunkkal, és azzal a világgal, amit mi magunk teremtettünk.
2
A boldogság egyrészt, szeretet érzést vált ki és megfordítva is így igaz. Miképp születhetett ez az érzés? Eredendőan isteni adomány mind két lelkünkön. Az érintés, a látás, a hangok hallása, együtt ébreszti fel bennünk, legalőször még nagyon kicsi, újszülött korunkban.
Csak emlékezzetek vissza,- amikor kicsi baba volt a
gyermeketek, és föléhajoltatok, a kicsi rátok nézett,
Ti szóltatok, ő figyelt, majd elmosolyogta magát
visszatekintve Rátok. Senki nem tanította a mosolyra,
ami pedig csak is érzelemre születik. Boldog volt
amikor Rátok tekintett és a boldogság, szeretetet
ébresztett a kis lelkében.
Az érzelmeit, mosolyként sugározta vissza felétek.
Aminek hatására Ti is boldogságot éreztetek és
szeretet született a lelketekben vissza-sugárzon.
Mozdult a karotok, kívántátok még jobban érezni,
átölelni, halk szavakat suttogni, hogy mosolyát minél
tovább birtokolhassátok...!-- hisz Ő által, Ti
átélhettétek az egyetlen, igaz boldogságot, amit csak
a teremtés csodája nyujthat, az élet fantasztikumát.
Jól tudom, hogy az orvostudomány azt mondaná erre a mosolyra, -csak ösztön, csak egy reflex. Nem. A lélekszálon, bármilyen kicsiny is a magzati élet kezdetén, eredendően ott van az érzelem emléke is, visszamenőlegesen az őseinktől, egészen a legelső emberi formák megalkotásáig, a Teremtő aktusnak köszönhetően.
Soha olyan boldogságot nem éreztem, mint amikor az isteni Jelenés felrántott, majd sugárzása, mint hárfa húrjának rezdülése, emberi hangot utánzón, elért hozzám. A fejem tetejétől egészen a lábam vonalának végéig, szinte elöntött, beboritott, szétáradt rajtam, és bennem. S megvallom, egy pár évembe tellett, mire ismét szerettem élni, mire letörölni” voltam képes lelkemről ezt, a már egészségtelennek mondható, boldogság emléket.
Ezért vagyok biztos abban, hogy a boldogság, mint erős érzelem, és a szeretet, mint a boldogságnak egy finom vetülete, Isten általi öröksége az életnek. Viszont, ott és akkor, attól a hatalmas érzelmi töltéstől, a gondolataim, az egész létezésem, megszünt az enyém lenni, megszüntem, mint akarat, csak egy megbűvölt báb-létezővé váltam.
Tehát, bizonyos értelemben a túl nagy boldogság átélése, rabjává teheti az embert, és ha elveszítjük, sajnos meg van az a veszély, hogy helytelenül, de már nem akarjuk az életet. Vagy is, a boldogságból ne is akarjunk többet, örülnünk kell és elfogadni a pillanatokig tartót, kontrolálhatót, mint érzelemet, különben rabjává válhatunk és boldogtalanná.
Ez az érzelmek csapdája. Mert nem valakiért vagy valamiért vágyódunk, hanem az általa ébresztett boldogságérzésre. S bár a személy kihaszál, vagy megaláz bennünket, inkább eltűrjük a boldogság átélésének vágya miatt. De felébreszteni képes bennünk, mint felfokozott érzelmi töltést, egy siker okozta boldogság is, és sajnos elveszíthetjük az önmagunk feletti kontrolt, a józanságot, áldozatává válhatunk.
Tulajdonképpen, minden olyan cselekvésünk, amely életveszélyessé is válhat, arra az orvostudomány azt mondja, megnövekszik a vérben az adrenalin szint.
Azt gondolom, hogy a túl nagy boldogság állapotában is, megnövekedhet az adrenalin épp úgy, mint életveszély esetén. Tulajdonképpen életveszély esetén is, az isteni adomány érvényesül; élned kell, akarása. Ez nem egyszerüen ösztön, hanem eredendően isteni adomány. Csak gondoljunk bele, egy egészséges magzat szinte segít a világra jövetelében, mert élni akar, következmény emelkedett adrenalin szint.
S még valami, az emberi lélekben nincs olyan hatalmas erejű és nagy mennyiségű boldogság feszültség, csak nyomokban, amelyet születés után, mi ébresztünk fel a gyermek lelkében, amikor föléhajolunk és szólunk hozzá. A mi szeretettel átítatott szavunk, szerető lényünknek kisugárzásával. S minden nappal felidézzük benne, amikor ölbe vesszük, amikor cirógatjuk, amikor ellátjuk, és mindig teszünk egy kicsit ehhez a mikrónagyságú hullám boldogsághoz, aminek köszönhetően, a baba élni szeret, és élni akar! S ennek köszönhetően fog csak szépen, egészségesen fejlődni testileg és szellemileg. (agyilag és lelkileg)
Ha viszont a gyermekkel nem foglakozunk, csak megetetjük, és rendbe tesszük, akkor sajnos a gyermekünk depresszióssá fog válni, sőt, nem fogja szeretni az életet, nem fogja szeretni a körülötte levő világot. Ami miatt elsorvadhat, beteggé válhat, és ha túléli a kiszolgáltatottságot, mint kisgyermek, később egy nehezen kezelhető gyermekké, majd depresszióra hajlamos, labilis emberré válhat. Mert mindig a boldogság után fog vágyódni, amit még pici korban elfelejtetek számára biztosítani naponta. S annak köszönhetően, szeressen és akarjon élni!
Ezt úgy kellene felfognia főleg minden anyának, bizonyos mértékben az apának is, mint valami isteni törvényt, ami tulajdonképpen, kötelességük az új élettel szemben!
Tehát ne a boldogságot hajkurásszuk, hanem önmagunkban teremtsünk békét, idézzük fel a szeretet érzést, ha gyermekként megtanították nekünk, elöször is önmagunk felé, majd a többi ember felé. Ennek a legegyszerübb módja, hogy meg tanuljunk mosolyogni. Először önmagunkon belül, majd az emberek felé, akikkel szóbaállunk. Probáld csak ki-- gondolj valamire, vagy valakire és mosolyogj magadban. Pl gondolj a munkatársadra, vagy a szembe-szomszédodra hogy micsoda egy fazon és mosolyogj ezen gondolatban-- vagy gondolj arra, hogy megviccelsz valakit a családban, és mosolyogj, vagy arra hogy mit szeretnél és mit fogsz a jövöben megvalósítani és mosolyogj, mert neked minden sikerülhet... Az eröltetett nevetés az nem az igazi, a mosoly az természetesebb és könnyebb, belülről indítva csak gondolattal kivitelezni.
Ha kedves, udvarias vagy másokkal, ha mosolyogsz a másik emberre, azzal kihozod belőle is a kedvességet, felpiszkálod benne, a csak lapuló béke és szeretérzést is. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy mindenkire mosolyogj, mint egy előre kifestett pojáca, hanem mindig az alkalomnak megfelelően, ha érdeklődsz, ha kéréssel fordulnak feléd, vagy egyszerüen ha beszélgetsz valakivel. Ha érdekel a másik ember sorsa, ha megnyílsz mások felé, akkor téged is magukhoz fogadnak s ezzel azt érheted el, hogy soha nem érzed magad egyedül.
Annak idején, amikor a klinikára mentem dolgozni, és szembesültem a súlyos betegségokozta, legszomorúbb sorsú emberekkel, attól félve, hogy látszik rajtam, hogy mennyire megrázó volt számomra látni, érzékelni, állandóan mindenkire mosolyogtam. Nem megjátszás volt részemről még se hanem, a szeretetemet szerettem volna adni mindenkinek. Elszerettem volna üzni, ha csak rövid ídőre is, az ő fájdalmukat, kétségbeesésüket, még a gondolatát is tragikus sorsuknak.
Emlékszem, még a legelején történt, hogy egy béna beteget tóltam ki a füdőszobába—ez még nappali müszakomban a tanuló időm legelején – S viccet meséltem a betegnek, jó nevettünk a folyóson és felpörgettem még a tolószékét is, a beteg kérésére. Azért tettem, mert nagyon elkeseredett volt a hirtelen jött tragédiája miatt ugyan akkor, engem is megrázott, hisz olyan fiatal volt. S épp akkor jött váratlanul szembe az-az orvos, aki beajánlott, hogy vegyenek fel és engedélyezzék a tanulást is. Talán észre se vette, de olyan döbbenet ült ki az arcára, és megállt egy pillanatra. Azt gondolom ilyesmit, ekkora komolytalanságot, nem feltételezett rólam.
S amikor a betegek megsejtették, hogy még gyógyítom is őket valamiképp, -mert soha nem beszéltem róla senkinek – akkor visszahallottam, hogy már az újbetegeknek úgy mutattak be, hogy a „mosolygós” jön éjszakára. Akik, szinte kivétel nélkül vagy folyosón ülve vagy ágyban feküdve, de várták azt a „mosolygós éjszakást”,- vajon ki lehet az? Ez is azt mutatja, hogy nem a nevemet tartották fontosnak, hisz abból sok is van, hanem azt, hogy „mosolygós.” Mert valószinüleg jó érzés volt számukra is, az őszinte, szeretetem kisugárzása.
Tehát; ha megérted, viselkedésed mely formái
visznek közelebb az emberekhez,
akkor azt is meg fogod érteni, hogy melyek azok,
amelyek eltávolítanak tőlük.
3
Egy pici gyermeknek a mosolya épp így őszinte. Hisz számára a külvilág, de még önmaga felismerése is behatárolt, személyekre kivetített. Ha nincs jelen a szülő, akkor elveszettnek érzi magát, ha viszont föléhajol, akkor megnyugszik, mert csak az Ő meglátásánek köszönhetően érzékelheti azt, hogy - „Ha Te vagy, akkor én is létezem…!” és boldogságérzetét egy mosollyal fejezi ki.
Azt tartja a pszichológia, hogy a kis gyermek minden cselekedete tulajdonképpen egocentrikus, és manipulálja a környzetét, hogy mindent megkaphasson. De ez csak részben igaz. A MAGAM, NEKEM, ÉRTEM még nincs kialakulva, viszont az életősztön, az élni akarás, eredendően erős benne. S ez az a belső felismerés, amit a test-lélek és szellem-lélek tudatosít a gyermekkel, ennek eszközeként felszínre hozza mind azon átörökitett emlékeket, amivel elérheti azt, hogy ráfigyeljen az a Valaki, akitől az életbemaradása, kellemes közérzete függ. S ez inkább egészséges élniakarás, amit a legfelsőbb Én, a lélek írányít, nem pedig egocentrikusság.
Az egocentrikusság az csak fokozatosan fejlődik ki, ha lehet így nevezni, attól kezdve, hogy a gyermek ráébred, Én” vagyok és körülöttem lévők, azok mind a Mások”, és minden egyébb, csak megszerezni való érdekesség, finomság. Akkor se kimondottan a már, felnöttre jelemző egocentrizmus van jelen, hanem inkább az egészséges birtokolni vágyás és kiváncsíság, a megismerése mindennek. Számára, a körülötte levő világ, csak kitágult a kezdetekhez képest és úgy úgy érzi, hogy az a sok-sok minden, csak a már felismert Én” számára létezik, nem több mint egy nagyobbá vált – érdekes Tér a számára.
Viszont az Anya személye, még mindig meghatározó marad még akkor is, ha eléri a 3 éves kort. Még ebben a korban is szorong, ha ott hagyjuk az ovódában és kell egy kis idő, mire elfogadni lesz képes azt, hogy az Anya nélkül is lehet élni, főleg hozzá hasonló korúak között. De ha meg is nyugszik és el is foglaja magát, azért a kis tudatában ott lesz az Anya-hiánya egész nap és az ajtót fogja figyelni időről- időre.
3 éves kor alatt, vétek a gyermeket leszakítani" magunkról, nem csak félelmet ültetünk el benne, de megszakadhat az a kapcsolat, ami szülő és gyermek között nagyon fontos a fejlődés szempontjából és bizony akkor még kialakulatlan a gyermeknél. Mind ezeket saját tapasztalatból és megfigyelésekből szűrtem le. Annak idején az én gyerekeimnek csak 6-hét és félév volt, a szülés utáni engedélyezett otthonlét. S mivel muszály volt dolgoznom, így naponta láthattam és hallhattam, miképp űvölt a gyerekem, amikor ott hagytam a bölcsödébe.
Na ez az, amit mélységesen megvetek az emberi fajnál- S EZ iszonyú nagy hibája az intelligens embernek, hogy fel sem fogja azt, hogy az Anyaság betőltése, a kicsi gyermekkor, mennyire meghatározni képes magát a felnött ember személyiségét. Ezen a téren, mi emberek primitívebbek vagyunk az én törpe fekete tyúkocskámnál is. Egyrészt mert sok kismama akkor is dolgozni akar, ha nem lenne muszály, mert képtelen igazi Anya lenni. Másrészt, maga az államunk, a társadalmunk, a vezetőink az intelligens réteg, fel sem fogja,(!) milyen bűnt követnek el minden Anyával és gyermekkel szemben amikor MUSZÁLY DOLGOZNIA egy kismamának, mert a férfi nem képes eltartani a családját!
Mi felnöttek, (a fenti okok is hozzájárultak!) - bár sok tekintetben éretlen, vagy elfuserált személyiséggel élünk, szintén rendelkezünk egy egészséges egoizmus szinezetű, élni akarással. Ami viszont már természetellenes, az a túlzott mindennek akarása, és az empátia hiánya másokkal szemben.
Mit jelent az empátia? Empátia szerintem, azt jelenti, hogy a Magam,- Magam- nak, Értem –en kívül, a másokat is észrevesszük, annak szükségleteit is figyelembe véve éljük a magunk életét, mert átlátni, beleérezni vagyunk képessek, és segíteni is, a mások életét. Tehát, tudomásul vesszük, hogy nem csak körülöttünk forog a világ, mint kisgyermekként gondoltuk és csak értünk van minden, hanem mindenkiért, mert azok a Mások, épp olyan emberek, mint ÉN, épp úgy élni szeretnének, és ha ezt észre vesszük, felfogjuk, majd annak megfelelve éljük az életünket.
Viszont mi, felnött emberek egy részt eléggé ostobán éljük saját életünket is, tehát nem sok garancia van arra nézve, hogy másokra is marad ídőnk, vagy egyáltalán akarunk –e másokkal is törödni. Olyan dolgokra is elfecséreljük a drága időnket, ami tulajdonképpen szükségtelen lenne, ugyanakkor a felnötté válás folyamatában, mindent a leghelyesebben tanítanánk a gyermekeinknek. (ha tanítani akarjuk egyáltalán..) Ha úgy élnénk, hogy megfeleljünk a gyermekeinktől elvárt, saját magunk felállított követelményeknek is. Mert hiába várjuk el a gyermekeinktől; ne hazudj, ne lopj, ne legyél agresszív másokkal, ha viszont mi felnöttek, teljesen felrugjuk a magunk alkotta szabályokat.
Amikor azt tanítjuk rabolni, őlni, a legnagyobb bünnek számít. De miképp tanítjuk? NEKED tilos rabolni, NEKED tilos őlni!
Az, hogy a hatalom, a politika, a felső 2% -nyi embercsoport mit müvel, az nem számit! Mert még a vallási szövegek is, felmentést adnak a csoportos, állami vagy vallásos köntösbe bujtatott tömeges gyilkolás alól. Akkor mire föl várjuk el a felnövő ujabb generációktól, hogy ők pedig minden törvényt betartsanak? Ha a hatalomnak megengedett utasítani, fentről írányitva, más tömegembereket kötelezni, parancsszóra gyílkolni, rabolni, akkor én miért ne tehetném, ha az életemhez, a vágyaimat nem tudom másképp megvalósítani?
Akkor mit nevezhetünk tulajdonképpen bűnnek? Csak az egyes emberi hibákat? S ha a tömeges, hatalmak általi, ocsmány rablásokhoz, iszonyatos mészárlásokhoz, még a vallások is áldásukat adják, akkor az már nem is minősül bűnnek? Hol látjuk azt, hogy az állatvilágban egy-egy horda megtámadja és leőli a vele azonos fajhoz tartozó másikat? Sehol. Csak elkerülik egymást. Tiszteletben tartják a másik megjelölt” portáját vagy vonulási útvonalát. Ami az emberre, soha nem volt jellemző még abban az időben se, amikor még hordákban éltek. Ha másért nem azért támadott, mert félt.
Ilyennek teremtetett az emberi faj eleve? Akkor tulajdonképpen mi számít bűnnek, mi az, ami lehetetlenné teheti a lelkünk öröklétét? S miképp éljünk ahhoz, hogy halhatatlanná válva, létezésünk örökké tarthasson?
4
Miképp éljünk akkor? isteni törvény szerint vagy azzal szembe haladva, vagy létezik egyáltalán bármiféle isteni törvény, amit kötelessek vagyunk, vagy kötelessek lennénk, betartani?
Newton idejében könnyű volt válaszolni rá, hisz akkor még abban a hiedelemben élt az ember, hogy a bolygók az univerzumban tartozkodó isteni törvénynek engedelmeskedve járják égi útjukat. Akkor már létezett a pokol, az alvilág és annak tornáca is, na és egy isteni világ, a mennyek országa, ahol az élet folytatódik és mindig csak boldog lesz, csak el kell jutni oda és annak előfeltétele a 10 parancsolat betartása volt, természetesen csak az egyes emberre vonatkozott. A hatalom élvezőire és a kollektív elkövetett dolgokra már nem.
Ma már viszont tudjuk, hogy számtalan eddig leírt elmélet, amit természeti törvénynek hittünk, valójában az emberek, megegyezéséből fakad. Például, némiképp bonyolult módon, de már Einstein elméletével magyarázzuk a gravitáció törvényét. Vagy is, sokkal kevésbé hatásos és célszerű erre hivatkozva bármiféle emberalkotta isteni törvényt is belekeverni a nagy univerzum törvényeibe. Az univerzumi lét- törvény is más kategória, valamint a már isteni-lét is, az élet és halál szempontjából más, inkább Földünk törvényeihez tartozik.
Kérdezhetnénk azt is, miért ezekkel a földi természeti-törvényekkel, alkotta az isteni Erő az életet. Arra legfeljebb csak azt válaszolhatjuk, hogy maga a két teremtő isteni erő is, az univerzum törvényeinek alávetett s ha azon bármit változtatni lettek volna képessek, akkor a természeti törvények láncolata egyetemesen is megszakadt volna. De ha nem is tökéletes a világunk, még is valahol, az volt a szándékuk, hogy a legszebb és legtökéletesebb világot alkothassák meg. S ezt az érzelmek változatos formáival érhették el amit, beleplántáltak magába az alkotásba. Így vált színessé, érzelem dússá.
De azt feltételezni, hogy a valóságos életünk felett majd törvénykeznek az, szerintem butaság, mert nincs is szükség rá fizikailag. A halállal mind az, ami megmarad és felszabadul az életből, azonos, és megfelel valamelyik földi életen belüli-kivüli létformának. Akár primitív anyag, akár energiáról van szó, egy a lényeg, hogy minőségileg valamelyiket megközeliti és bizony, annak válik főleg részévé, amelyiknek a minőségét a legjobban megközeliti.
De csak az isteni Energia az, amely által elnyerhetjük a halhatatlanságot. Maga az anyag, változó nincs állandó állapota, de épp így megszünhet, mint testes energia és átalakulhat, a fekete energia is. (- bár a tudósok ezt az energiát még keresik)
S ahogy megtapasztaltam az isteni Energiát vagy annak miniatürnek vehető Jelenését, nagy erejű összpontosított indulatát, haragot is hordoz a feszültségében, mint többszörösen összevont energiaszálnak, egy pontra zűdított feszültségét—, mint a villám, csak kékeslila, inkább a lézerfényhez hasonló és hasító. Hihetetlenül hatalmas energia, ezért olyan magas a feszültsége a magnetoszférának is, ahogy a felszintől kifelé eltávolodik —védekezésképpen a kintről bezúduló nagy energiájú töltésekkel szemben.-
Igaz a vallások azt állítják, hogy Isten személyére azért van szükség, hogy igazságot hozzon a világra azért, hogy az élet a morális érveknek megfelelhessen. Na de, ha visszatekintünk az emberiség történelmére, ez a fajta istenérv, nem igen vált be, mert az emberek többsége, egyáltalán nem gondolt Isten törvényeire, morális szempontból a 10 parancsolatra, miközben élte az életét. Bármilyen gazemberséget elkövethetett, még azt is hazudhatta, hogy Isten nevében cselekedett… Nem furcsa, Istent akkor se érdekelte? Pedig a bűn, szabadon burjánzott mindig, és még se történt semmi isteni reagálás, szinte szájába adja a szót az ilyen vallásos istenérv, az istentagadóknak; Isten pedig nem létezik.
A másik hibája a vallásoknak, hogy már kis gyermekkorban szeretné átítatni a gyermeki fejeket istenérveivel. Túl korainak tartom én magam is és bizonyos értelemben, támadhatóvá teszik a pszichoanalitikusoknak, akik azt hangsúlyozzák, hogy az élet legkorábbi szakaszában tanitott láthatatlan lények tanítása, sokkal inkább bevésődhetnek a tudatba, ami a személyiséget is eltorzítani képes. Nem kell sokat keresgélni egyébként, elég beleolvasni a GyakoriKérdések oldalba és elképesztő kérdéseket tesznek fel kiskorúak a csak, kitalált szellemvilággal kapcsolatosan! S ez nagyon helytelen nevelési módja a gyermekeknek. Rengeteg butaságot hallanak otthon és egyéb helyeken... na és a filmekben amit persze magának a szülőnek kellene elmagyarázni ott és akkor, ha már megnézi a gyermek az ilyen filmeket; hogy-- Édes fiam, ez csupán fantázia, nem igaz.
Azt mondják a vallások érvelői: Mivel van Isten, aki ítélkezni fog felettünk halálunk után is, akkor kell lennie mennyországnak, és ha van, akkor kell lennie pokolnak és tisztítótűznek is, na és egy olyan helynek is, ahol majd várakozik az útolsó ítéletre a delikvens. S így valósul meg az igazságtétele Istennek. A vallások azt gondolják, ha már van Isten, akkor kell lennie Ördögnek is. Akkor ez elegendő lesz ahhoz hogy jóbbá váljék ez a világ és féljenek a gonoszok… Hát.. nem igen vált be és nem igen valósult meg amire számítottak…!
Ez megint olyan érvelés amely, abszolút szembe helyezkedik a tényleges Teremtő erők törvényszerüségével és okot ad, a tudományos gondolkodás távolmaradására. Már pedig, csak a tudományos logika alkalmas arra, hogy azt a Tudatos Létezést, Isten fogalomnak megfelelő, hatalmas Tudatos-Energiának létezését igazolja, ha másképp nem, logikai levezetéssel—Ehhez egyébként is jól értenek... Eggyel több hipotézis vagy axióma… igazán nem számít már…!-
Mindenesetre, ami korunkban jelen van a világunkban, és amely már valószinüleg mind, felkerült a világhálóra is, az enyhén szólva is, borzalmas. Vagy hazugságok, vagy babonás téveszmék, vagy már üzletszerüen müködő különböző hitközösségeknek már vegyes turmix meséi, s szinte mindegyik csodákat igérget és boldogságot, vagy épp felemelkedést, különböző dimenziókba… nem is folytatom, mert semmi nem igaz egyikből se. Nem ártana ha visszaülnének az elemibe, fizika és geológia órára, de akár a biológiát is átvehetnék, mielőtt még annyi "rezonanciás - vagy épp fény sódert" leadnának mindenhol...
A világ-politika, a felső intelligens réteg" ezt a bődületes szélhámosságot csak azért engedélyezi, mert addig amig Te a sok szinű marhaság között böngészel és kutatsz fogodzókat keresve saját gyengeséged miatt, vagy épp sorsod nyomorúságára gyógyírként, addig NYUGTON MARADSZ A FENEKEDEN, CSAK ILLUZIÓKTÓL vagy AKÁR HALLUCINÁCIÓKTÓL MEGSZÉDÜLTEN.-- erre...c..c..c kimondottan jó a töröküléses meditáció!!
Szóval így semmiesetre se éljünk.
5
De így se, amit ez után írok;
Nagyon sok ember azért hisz egy nálánál hatalmasabb teremtőben, mert már kis gyermekkorban beletöltötték a fejébe. Ez tulajdonképpen nem lenne baj, egy a probléma, hogy ilyen módon sokkal könnyebben válhat fanatikussá még épp elmével is. Isten létét, akkor a leghelyesebb megismertetni az emberrel, amikor már fel fogni és értelmezni képes, annak létét fizikailag és félelem nélkül, önszántából fogadja el, annak helyesen megfogalmazott érveit.
Ellenkező esetben a felfoghatatlan, láthatalan transzendens lét nem több számára, mint a félelem elültetése a tudatban, amely bizonytalanságot idézhet elő a gyermeki pszichébe, azt gondolván, hogy Valaki” állandóan szemmel tartja, lesí minden cselekedetét, még az éjszakai álmát is. S ez, gátolhatja az emberi tudat szárnyalását, a szabad akaratot, és cselekvést. Holott az ember, nem a félelmet keresi a hitével, hanem a biztonságérzést, hogy van „Valaki”, aki vigyázz reánk. De ezt, csak érett emberként képes reálisan átlátni.
- Ennek igazságáról épp saját kis unokám reagálásán keresztül bizonyosodtam meg annak idején, kisérletként.- („Ne leselkedjen senki amig alszom, tudok én magamra vigyázni.”—tiltakozott és már nem is akart többet imádkozni, ha az ilyen szöveget tartalmaz, hogy; - Én istenem…. amig alszom vigyázz reám, stb..-)
A másik, hogy annyira magáévá teheti, mire felnő, hogy elveszitheti az önálló döntés, akarás és cselekvés képességét, mert valahol a tudat mindig azt fogja várni, hogy Isten majd megsegít, majd csodát tesz, majd gondoskodik rólunk, majd megvéd bennünket.– Nem. Ez csupán hiú ábránd. Mivel a segités esetleg és főleg globálisan értendő. Túl makulátlannak kell lenni ahhoz a gondolkodásunknak, hogy annak húrjai tisztaérzelmekkel átítatottan, és erővel kisugározhassanak Felé, s meghallgatásra” is találjanak. Mert nem elég csak kérni, önmagunknak is, mindent meg kell tenni azért, hogy életünk jobbá válhasson. S valljuk be, nem vagyunk makulátlanok.
Ami viszont még nagyobb veszélyt jelent, hogy elhiszi azt, hogy ott majd tovább élhet és ott majd igazán boldog lesz mindig. Sajnos azon a Kérdések oldalon, nagyon sok az ilyen beírás gyermekkorútól kezdve a fiatal huszonévesig. „Utálok élni, utálok haza menni, utálom az iskolát, nem bizok önmagamban, nem vagyok senki és semmi a többiekhez képest, utálom önmagam, boldogtalan vagyok, senki nem szeret… és ehhez hasonló beírások és segitség kérések, - mit tegyek? - adjatok tanácsot…”
S bizony a válaszolók között, számtalan vallásos reagálást olvashatunk. Szinte alkalom kínálkozik arra, hogy az ilyen fiatalokat beszippantsák, rátelepedjenek a tudatukra… Nem csoda, ha növekszik a száma a buddhista vagy a krisna tudatuak táborának, vagy épp egy-egy már bigottnak, fantazmának számitó hitközösségnek, akik már örök boldogságot igérgetnek, -- S ennek következtében nem csoda, ha annyi fiatal öngyilkosság történik.
Sajnos, annyira labilissá lett az életünk, a mánk, a holnapunk, s ennek következtében a családi élet és az egyes emberek lelkiélete, hogy napi szinten történnek a tragédiák. S ezen nem segíthet semmiféle vallási maszlag, épp ellenkező hatást válhat ki, mert képes az utolsó, maradék, még élni akarok, érzéseket is eltozítani a lélekben, a maga nyujtotta hamis illúziókkal.
6
Miért van akkor szükség arra, hogy higgyünk egy Teremtő Energiában, ami Isten fogalomként vált a tudatunk részévé?
Semmi esetre se úgy gondoljunk rá, mint ahogy a Bilia leírása szerint, Jézus feltételezte, hogy mint kiválasztott, elnyerheti azt a csodát, hogy visszatérhet. Például írva vagyon: "Azok között, akik itt állanak, vannak némelyek, a kik nem kóstolják meg a halált, amíg meg nem látják az embernek Fiát eljőni az ő országában" Aztán pedig: "Be sem járjátok Izráel városát, míg az embernek Fia eljövend."
Magam is olvastam néhány keresztény írását, akik úgy hiszik, hogy a második eljövetel küszöbén állunk. Ha nem történt meg az se baj, hisz az elmult 1000 év alatt jónéhányszor vártak már rá, eggyel több vagy kevesebb… nem számít.
§§
Jézus morális ítéletének, és tanításainak van egy igen nagy hibája; - Még pedig az, hogy kitalálta vagy csak egyszerüen hitt a pokolban. Azt gondolom, hogy az örök bűnhődés abszurd, és jogtalan, élet és istenellenes, senki sem hihet az örökké tartó bűnhődésben, s főleg nem hihet benne az olyan ember, aki humánus gondolkodásúnak és még tanítónak vallja magát. Az evangéliumok ábrázolása szerint Jézus egészen bizonyosan hitt az örökké tartó bűnhődésben, továbbá több helyen találkozunk a bosszúszomjas düh megnyilvánulásával, azokkal az emberekkel szemben, akik nem hallgatták meg az ő prédikációit.
Prédikátoroknál se volt ritka az ilyen hozzáállás. A megfélemlítés, az ijesztgetés, az nem tanítás, az inkább eltorzítani képes az ember lelket Szókratészról fent maradt emlékekben például, nem találjuk meg ezt a hozzáállást. Szókratészról az maradt fent, hogy igen szelíd és előzékeny volt azokhoz is, akik nem akartak hallgatni rá; és szerintem ez a magatartás sokkal inkább méltó egy humanista tanítóhoz. Ha viszont ilyen pokoli buta szövegek maradnak fent a dogmákban, akkor nem csoda, hogy még korunkban is, ilyen butaságokat süvitenek egymás felé az emberek a weboldalakon, gyülölettel átítatottan, szeretet és empátia nélkül.
Mennyi igaz ebből az idézetből, nem tudhattom, de ha így történt, akkor ez is azt mutatja, hogy mennyire veszélyes a transzcendens Létet túlértékelni, vagy félre értelmezni azt, amit megérzünk, amivel szembesülünk, vagy amit itt-ott hallunk, olvasunk részekként, mint valami csodálatosról. Mert tragédiába torkolhat a hiszékenység, illetve valaminek rossz értelmezése. Ez történt Jézussal is. Valamit nagyon rosszul értelmezett, csodát remélt, ami elmaradt.- ha igaz amit írnak róla, akkor kár volt érte.-
Az igaz, a transzcendens lét, Fantasztikus! Nem véletlen, hogy szkeptikus létemre is, sok évembe tellett amikorra, kigyógyultam-e bűvöletből és ismét kétlábbal álltam a földön. Újra és újra átgondoltam, mi az, aminek értelme van, mi az amit mi, az ember vagy az egész élet nyerhetünk vele. Mert az egy dolog, hogy valami spontán keletkezik, és mint valami automatikus tudat, tovább formálja, teszi amig ki nem alakul belőle bármi is.—ez felfogható egy természetjátéknak egy automatikusan beindult, spontán reakció sorozatnak, nem pedig egy tudatos teremtő aktusnak.
Egyébként, ezt gondoltam akkor is, amikor ott álltam” a megnyílt Magma előtt, és megtapasztaltam azt a csodát, majd visszatérve átgondoltam, s végül leültem leírni, hogy majd figyelmeztetem az embereket, mert tudniuk kell. Ha akkor nem ijedezek és nem tépem össze az írásom és teszek ismét „lakatot a számra”, akkor bizony, csak féligazságokat meséltem volna.
Az eset után félév mulva, a Jelenéssel való találkozás” tette csak lehetővé azt, hogy egy átfogóbb, értelmezhetőbb véleményt tudjak alkotni, amelyben minden összefügg mindennel, és semmi nem történik ok nélkül se a múltban, és a jövönket illetően. Még a halálunknak is van értelme épp úgy, mint az életünknek. Mivel részei vagyunk az Univerzum egy újabb fejlődésének, a gigantikus, tovább fejlődniképes Tudat, kialakulásának, amelynek köszönhetően, a földi élet, épp nekünk köszönhetően, más bolygókon is kialakulhat.
7
Akkor mi számít bűnnek, és miképp érhetjük el a bűntelenséget?
Semmi esetre se számít bűnnek, a jogos élni akarásod, és a családod védelmezése!
De mivel, már nem a dzsungelben élünk, hanem társadalomban, bizonyos értelemben, a társadalom által meghatározott törvényekhez kell alkalmazkodni, illetve betartani. De csak bizonyos határig, ha maga a társadalom is biztosítja, az egészséges élet megteremtéséhez való jogaidat. Ha pedig nem kapja meg az ember, akkor viszont, követelni kell!
Viszont, a bűnnélküliségnél sokkal fontosabb az, hogy milyenné válj, és milyenné neveld az utódaidat. Legyél szellemileg és érzelmileg egyre több és differenciáltabb. Azt, ami tehetséget örököltél, vagy gyermekeid örököltek, azt fejleszd tovább, hogy minél több gondolattal, tudással teljen meg a lelketek szála neked és utódaidnak.
Legyen Benned és plántáld át utódaidba is, a tiszta (életet szerető és alkotni akaró) szenvedélyes érzelmeket. Mivel ez az érzelmi szinezet nagyon kell az élethez. Sokkkal erősebb, kitartóbb leszel általa. A szenvedély átélésére, nem csak a fiatalok képesek, és nem csupán egy másik ember iránt születhet.
A szenvedély olyan érzelmi feszültség, amely erőt ad,
amely kortalan, és átalakít minket.
Bármit szenvedéllyel végzünk, akkor tökéletesen
Annak és a jelen pillanatának élünk.
Úgyanakkor átéljük mind azt,
Ami egyetemes és örök.
Vagy is törekedjünk arra, hogy bármit cselekszünk,
végzünk, alkotunk, azt mindig teljes odaadással,
szenvedéllyel végezzük. Akkor annak minden szellemi tudása,
érzelmi szinezete, ott marad a lelkünkön.
S minél többször éljük igy át a pillanatokat,
szeretettel, odafigyeléssel, szenvedéllyel,
annál tökéletesebbé válhatunk, mint Ember,
ÉS a lelkünk, az isteni Energia számára.
Egész életemben szenvedéllyel éltem át minden cselekedetem, akár szeretetet, akár a szerelmet, vagy ítéleteim és indulataim, de azt is, amit épp tanultam vagy munkám, amit épp végeztem, de még a mindent tudni akarok kíváncsíságom és keresésem is, csak úgy valósulhatott meg, hogy hihetetlen szenvedéllyel akartam, mindent látni, megismerni, érteni.
Azt gondolom, hogy az a legfontosabb, hogy Ember légy, a szó teljes értelmében nem pedig tespedő… csodákra váró.. majd lesz valami…Akkor.. akkor mit ér az életed?... gondold végig, mennyi mindent elérhetnél és mennyi mindent veszíthetsz el, ha csak tespedő Senki maradsz! -
Nem. Semmi nem lesz és keletkezik önmagától.
Se érzelem, se alkotás, se pedig boldog élet.
Mindent Neked kell, akarni, és megvalósítani.
Ha viszont, soha nem hazudsz,
Nem ölöd saját fajodat, az embert,
Nem mások élete árán akarsz többé válni,
viszont egyre tökéletesebbé válsz a magad mesterségében,
s most lényegtelen az, hogy csak földmüves vagy kereskedő,
vagy orvos, esetleg egy nép vezetője vagy,
Akkor biztosra veheted azt, hogy mint lélek,
túléled a testhalálodat. Egy fontos, hogy amit vállaltál,
azt szenvedéllyel, becsülettel végezd
és a lelked a Teremtő által,
halhatatlanná és nagyon erőssé fog válni!
Majd jövök....


A mérgező anyagokat ellenőrző hivatal munkatársai Kaliforniában vizsgáltak olyan körömlakkokat, amelyeket csak szépségszalonokban lehet beszerezni - derül ki az állam környezetvédelmi ügynökségének
Baktériumok ellen fokhagyma - igénytelen és egészséges.














































































































































































































































MTI
2011. március 29., kedd, 10:55
ecoline.hu
2011. március 03., csütörtök, 12:17
MTI
2010. december 06., hétfő, 16:07





































































































brazilia




















